FatMo Blogja

Tegnap a jósorsom ismét Pécsre vezetett. Az öcsém által rendezett Goldoni: A Hazug című darabot mentünk megnézni. Az előadás nagyon jó volt (ennél többet nincs értelme írnom, hisz a testvéremről van szó és mindenki csak legyintene, hogy milyen elfogult vagyok), de mi mindezt tetéztük egy vacsorával a Susogóban, helyesebben szólva a Bistro Zonaban.

Eddig csak a fenti – fine dining – étterem étlapját próbáltam, az teljesen lenyűgözött. Ez is. Teljesen különbözik a másik (Enoteca Corso) étteremtől. Amíg Molnár Gábor séf fentre rafinált, furfangos és teljesen meglepő fogásokat kínál, addig lent sokkal egyszerűbb ételeket főz kiváló alapanyagokból, ugyanazzal a tökéletes technikával és technológiával elkészítve, ahogy a fenti ételek is készülnek.

A következőkből állt a tegnapi vacsorám:

1. Kenyér: kívül ropogós, belül foszló kovászos kenyeret kapunk francia sózott vajjal. Normális esetben ennyit eszem vacsorára (bárcsak lehetne ilyet boltban is kapni). A pincérek folyamatosan pótolják az elfogyasztott kenyeret, ami külön dicsérendő dolog.

2. Amuse bouche: kacsamájkolbász jégsalátával és füstölt pisztránghab. A libamájkolbász két falatnyi tömény pástétom ropogós salátán és pár pötty balzsamecet. Nagyon izgalmasan indítja a vacsorát, de pont elég. A pisztránghab olyan, mint egy tökéletes szendvicskrém. Talán egy picit nehéz, de ezt azzal, hogy a kenyérre kenem, már nem is érzem. Annyira finom, hogy megeszem asztalszomszédomét is (aki nem eszik halat).

3. Sült kacsamáj almapürével. Most már értem, hogy miért jártak annyian annak idején a Klasszba a kacsamájért. Molnár Gábor tényleg a mestere a sütésének. Olvad a számban, a hozzá kínált almapüré pont eléggé édes. Van még mellette egy kevés saláta, különböző ecet pöttyökkel (balzsamecetet és málna ecetet ismertem fel). A tányér minden eleme harmonizál egymással, ahogy a borral is, amit pincérünk ajánlott (Oremus Tokaji Mandolás Furmint 2003). Itt még azt hittem, hogy ez lesz a vacsora csúcspontja.

4. Marhahúsos ravioli gombamártással. Mindenképpen ki szerettem volna próbálni egyet a házitészták közül. Négy darab viszonylag diszkréten fűszerezett marhahúsgombóccal töltött al dentére főzött ravioli volt a tányéron, nyaköntve a gombamártással, ami nem is gombamártás volt. Sokkal inkább egy veluté amiben volt rengeteg zöldség, zöldfűszer és gomba is. Mindez megszórva rengeteg parmezánnal. A töltelék puha volt a zöldségek ropogtak, már akkor is élmény lett volna enni, ha nem ilyen jó az íze.

5. Citrom-lime sorbet. A ház ajándékaként kaptuk, nyakon öntve egy kis Borzongással. Épp jókor jött, letisztította az ízlelőbimbóimat és fel is frissített.

6. Sült császár káposztával. A csúcs. Ez az egyszerű elnevezés egy elképesztően finom ételt takar. A malachús bőre ropogott, a zsírja olvadt, a húsa omlott. A köretként adott fűszeres burgonyatallérok ropogtak és felszívták a zsírt. A fogás legjobb eleme ugyanakkor a káposzta volt. Nem tudom, hogy a fűszerezés tette-e, vagy eleve az alapanyag (savanyú káposzta) volt már ilyen finom, esetleg az elkészítés módjának volt köszönhető, de amikor ettem egy falatot nem akartam elhinni, amit érzek. Emellé a nem túl könnyű étel mellé tökéletes kísérő volt a – szintén pincérünk által ajánlott – Kreinbacher Somlói Öreg Tőkék Bora (2005.)

7. Somlói galuska. A híres édesség egy könnyű változatát kaptam, egy még könnyebb citrusos mártással. Noha ez volt eddig a legfinomabb somlói amit ettem, mégis úgy érzem, hogy a máktortát kellett volna választanom.

Került még az asztalra kacsaleves csirkemájjal, fokhagyma krémleves, sült nyúlcomb, kéksajtos tagliatelle, rucolás pestos spagetti, harcsapaprikás és csokoládé felfújt is. Talán egyedül a csokiszuflé nem ízlett (ketten is voltak) azoknak akik rendelték. Túl töménynek és kevéssé édesnek találták.

Sok olyan fogás volt még az étlapon amit szívesen megkóstoltam volna (például a véreshurkás rizottó szent jakab kagylóval), mégis úgy érzem tökéletesen választottam.

Mindenképpen meg kell említenem a szervízt is. Kedves, nem tolakodó, roppant hozzáértő és profi pincérünk volt, aki remekül értett a borokhoz is. Méltó a helyhez.

Molnár B. Tamás szerint ez a modell (fent fine dining, lent bistro) nem életképes Magyarországon. Én úgy láttam, hogy Molnár Gábor tökéletesen vezényli csapatát és minden erőfeszítés nélkül küldik ki a konyhából zseniális kreálmányaikat.

Ha valakinek Pécsett, vagy csak Pécs közelében akad dolga mindenképpen el kell mennie a két étterem valamelyikébe, de véleményem szerint egy hosszabb utazást is megér egy itt elköltött vacsora (főleg egy jó színházi előadással összekötve).