FatMo Blogja

A Gordon Ramsay-n kívül talán ezt az éttermet vártam a legjobban. Sokak szerint London legjobb étterme (nem, nem az), még többek szerint London második legjobb étterme.  Azon ritka helyek közül az egyik, ahol az-az ember főz, akiről az éttermet elnevezték. Nem csak időnként, gyakorlatilag mindig. Az ebéd menüt is ő küldi ki a konyhából. Mi is ebédelni voltunk itt, az ebéd menüről választottunk és a következőket ettük:

Canapes:

Confit foie gras and puff pastry triangles, taramasalta and avocado puree with sliced croutons

Szinte amint leütünk megkaptuk az üdvözlő falatokat. Az egyik egy hajszálvékony tésztára helyezett háromszög alakú konfitált libamáj volt. Elképesztően krémes, nagyon koncentrált ízű libamáj. Tényleg egyetlen falat, de ebben benne volt az a tudás amit Marcus Wareing birtokol.  A taramasalta egy isteni füstölt halkrém avokádóval, melyhez hajszálvékony apró pirítóst adtak. Mindkettő canape olyan jó volt, hogy alig vártam a többi fogást.

Kenyér:

Swiss Brown, Sourdough or Potato and Honey

A kenyerek méltók voltak a helyhez, a vaj talán lehetett volna egy kicsit hidegebb.

Amuse Bouche:
Spicy Tomato Soup with Basil Foam and Black Pepper Grissini

Az amuse bouche méltó módon folytatta az eddigieket. Egy nagyon forró fantasztikus paradicsom levest kaptunk, tetején bazsalikom habbal. Csak pár korty, mégis tökéletes harmónia. A paradicsom leves egyáltalán nem volt édes, egy kicsit savanykás, pont olyan ami egy ebéd előtt jól esik a gyomornak, a végén ki lehetett tunkolni a borsos grissinivel.

1. fogás
Langoustine soup, with lobster and tomato chutney, vanilla and dollops of ricotta cheese (Pan fried foie gras, quail and ceaser's salad)

Languszta leves homár és paradicsom csatnival, vaníliával és ricotta túró golyókkal. Az első falat elképesztően sós volt, olyan mintha tenger vízből főzték volna a levest. A következő viszont már finom harmonikus. A chutney, a vanília és a ricotta kiegyensúlyozták a fogást. Az utolsó cseppig kikanalaztam.
A többiek serpenyőben sült libamájat ettek fürjjel és cézár salátával. Annyira ízlett nekik, hogy kicsit megbántam, hogy nem olyat rendeltem.

2. fogás

Game tart  with black pudding and venison jus with glazed winter vegetables (Sea Bass, Slow cooked crispy pork belly)

A főételem gyönyörű volt. Egy tésztából készült tökéletes félgömb, amit vadragúval töltöttek meg, amiben véreshurka darabok is voltak és tálaláskor leöntöttek őz pecsenyelével. Köretnek fényezett téli zöldségeket kaptam. A tészta csak csomagolóanyag volt, a lényeg a ragu, Nagyon finom, gazdag íze volt, mégse az a tipikus vad íz. A véres hurka abszolút passzolt a vadhoz. A téli zöldségek nem tettek túl nagy benyomást rám, inkább a raguval foglalkoztam. Meglehetősen laktató fogás.
Asztaltársaim egyrészt lassan sült ropogós malac hasaalját ettek. Ez sokkal kevésbé volt zsíros, mint amit a Muranoban ettem. Állítólag nagyon finom, viszont érdekes módon (egy-két zöldségen kívül) nem adtak hozzá igazi köretet és ez meglehetősen nehézzé tette a fogást. A harmadik főfogás tengeri sügér volt. Arra nem érkezett semmi panasz.

Pre-dessert:
Passion fruit Jelly, Lemon Cream, Lychee and Vodka Sorbet

Egy újabb ajándék fogás. Egészen fantasztikus volt. Mondanám, hogy finomabb, mint a desszert, de nem igaz, mert az volt az ebéd csúcsa, de ez is nagyon finom volt. Egy kis pohárban maracuja zselé, citrom krém, licsi és vodka szorbet volt egymásra rétegezve. Finomabbnál finomabb mindegyik réteg. Teljesen felfrissített a nehéz főfogás után.

3. fogás
Baked egg custard tart, strawberry jelly, strawberry ripple ice cream

Marcus Wareing nyerte meg ezzel a desszertjével a Great British Menü című tv műsorban zajló versenyt, aminek az volt a tétje, hogy mit szolgáljanak fel a királynő 80. születésnapjára. Amióta azt láttam azóta szerettem volna megkóstolni ezt a sütit. Érdekes módon csak az ebéd menün szerepel, az a la carte-on nem. A sütemény egy világklasszis. A képek alapján tömör textúrára gondoltam, de nem. Ez egy elképesztően lágy, rezgős vanília krém egy tészta lapon. Hozzá eper zselé kockák és nagyon finom eper fagyi. Még valami ragacsos ropogós eperlap is volt a tányéron. A lényeg maga a torta volt. Tényleg megborzongtam amikor az első falatot ettem. Marcus Wareing egy géniusz. Ilyet – ilyen egyszerű hozzávalókból – nem sokan tudnak. Ezért az egy sütiért érdemes volt elmenni az étterembe.

Bon-bons from the trolley

Érdekes módon itt nem petit fourt kaptunk az ebéd végén, hanem egy kocsit toltak az asztalhoz, amiről rengeteg praliné golyó közül lehetett választani. Mi annyira tele voltunk már, hogy egyet tudtunk választani fejenként. Én sós karamellát. Hát mit mondjak. Legszívesebben visszakértem volna a kocsit, hogy vegyek még egy pár darabot.

Az étterem – a maga két csillagával - megközelíti a Gordon Ramsay színvonalát, de nem éri el azt. Az asztalok, a teríték, a kiszolgálás tökéletes, még sincs benne meg az a plusz amit ott tapasztaltam. A pincérek ugyanolyan profik, viszont egy nagyobb étteremre sokkal kevesebben vannak, és ez óhatatlanul azt okozza, hogy néha várni kell, vagy nem figyelnek mindenre. Visszagondolva talán a pincérek kedvessége se érte el azt a színvonalat (ahogy a Muranoban viszont igen), amit ott tapasztaltunk. Ahogy mondtam itt viszont az-az ember főz, akiről az étterem a nevét kapta (pont beláttam a konyhába és volt szerencsém látni „alkotás” közben) és ha valaki ilyen tudással rendelkezik és ennyire jelen van az étteremben, véleményem szerint előbb vagy utóbb megkapja a harmadik csillagát.

(Képek: © LondonEater)