Vannak olyan események az ember életében, amikről előre tudja, hogy egész életében emlékezni fog azokra. (Itt most nem a gyermekének születésére, esküvőjére gondolok.)
Nekem olyan szerencsém volt, hogy egy ilyen élményt az egyetlen olyan emberrel oszthattam meg, aki megérti a gasztronómia iránti feltétlen rajongásomat, sőt pontosan ugyanúgy viszonyul ahhoz, mint én. Biztos vagyok benne, hogy ez még növelte az élményt.
A Gordon Ramsay at Royal Hospital Road étteremben vacsoráztunk.
London legjobb étterme, a világ tizenharmadik legjobb étterme, az egyetlen három Michelin-csillagos étterem Londonban és egy a három angliai közül. Számomra pillanatnyilag a világ legjobb értelme. Most már értem miért jelenti azt a 3 michelin csillag, hogy külön utazást érdemes szervezni az étterem miatt. Nem tudom, hogy innen hova tovább. Mi többet tud nyújtani egy étterem? Elképzelhetetlen.
A következőket ettük az étteremben:
Mindketten a Menü Prestige-t választottuk, ez hét fogást jelentett, plusz az ajándékfogásokat, amiből nem volt kevés. A végére úgy jóllaktunk, mint a duda, pedig az ilyen éttermek tényleg nem erről szólnak.
Canapes:
Crispy potato tuile, Cornetto of Avocado Mousse
Két egészen kicsi falat üdvözlésképpen, azonnal miután leültünk. Az első két hajszálvékony burgonyaszeletből állt a közepén egy kevés pestoval és olvasztott mozzarellával. Jó ropogós nagyon finom falat. A másik egy apró fagyi formájú finomság volt avokádó habbal, lazaccal és homárral töltve. A dolgok beindultak.
Aperitif:
Két proseccot kóstoltunk egy kaliforniait és egy portugált. Mindkettő finom volt, talán a portugál egy kicsit jobb.
Kenyér:
barna, diós, burgonyás, jacket potato ízű
Elképesztő finom kenyereket kaptunk, amit folyamatosan pótoltak a vacsora végéig. Választhattunk sózott vagy sózatlan vaj közül.
Ekkor egy dobozban szarvasgombát hoztak, amit megszagoltattak velünk, méghozzá úgy, hogy a dobozt az orrunk elé dugva nyitották ki, így a szarvasgomba illata az egész fejünket beborította. Már-már szédítő volt. (Ennek ellenére nem változtattunk a menün a szarvasgomba miatt.)
Amuse Bouche:
Cream Cheese Tortellni, back truffle, root vegetable salad, and pumpkin velouté
Egy apró tortellini gyökér zöldségekre helyezve, mellette egészen kevés szarvasgomba, melyek köré tálaláskor sütőtök krémlevest öntöttek. A leves fantasztikus, ha nem mondják nem is ismertem volna fel, hogy sütőtök. Nem a szokásos édes sütőtök krémleves, egy picit savanykás fanyar, melyet tökéletesen kiegészítenek a gyökérzöldségek és a szarvasgomba naturális ízei és visszafog a krémsajttal töltött tortellini. Felért egy komplett fogással.
1. fogás:
Sauteed Foie Gras, Cabernet Sauvignon vinegar and almond velouté
Hú ezek tényleg nem viccelnek. Az első előétel volt számomra a vacsora egyik csúcspontja. Alapban rajongok a hízott libamájért, de az, amit itt kaptunk túlmegy minden határon. Olyan érzésem volt, hogy a séf aláírt egy szerződést Luciferrel, hogy így tudjon libamájat sütni. Az étel egy tökéletes szelet libamájból, ropogós burgonyából, fényezett bébirépából, Cabernet Sauvignon ecet öntetből és mandula szószból állt. Tökéletes harmónia, az embernek sírni rámad kedve. Ha itt véget ért volna a vacsora, már akkor megérte volna. Rendeléskor egyébként megkérdezték, hogy hidegen, vagy forrón szeretjük-e a libamájat, mert attól függ, hogy milyen fogást kapunk.
2. fogás
Ravioli of lobster, langoustine and salmon with tomato chutney, vinaigrette
Ez a fogás Gordon Ramsay egyik “signature dish”-e. Tíz éve van fent az étlapon még soha nem került le róla. Egy nagyméretű ravioli homárral, scampival és lazaccal töltve, a tetején egy nagyon kevés paradicsom chutneyval és egy egészen kevés vinaigrettel. Nagyon furcsa volt, hogy nincs hozzá bőségesen semmilyen szósz. Picit megijedtem, hogy száraz lesz, de nem. Nagyon finom volt, de igazán csak fogyasztása után pár perccel jöttek meg az ízek. Akkor jöttem rá, hogy mennyire jó is volt ez a fogás. (Szívesem megettem volna belőle még egyet.)
3 fogás
Sea Bass with steamed charlotte potatoes, cucumber, oyster beignet and caviar velouté
Ennél a fogásnál - a maitre’d javaslatára – lecseréltük a menüben szereplő rombuszhalat a tengeri sügérre. A mesterien tökéletesre sütött hal (ropogós bőr, omlós, széteső hús) mellett uborka, brokkoli és egy nagyon finom falat burgonya hengerecske volt. A hal íze már-már tulságosan domináns volt a fogásban, de a kaviár mártás hál’ Istennek visszarántotta, sőt egy kicsit megcsavarta, amitől nagyon izgalmas lett (meg is ettem az utolsó szemig a kaviárt). Az oyster beignet-re nem emlékszem a fogásból.
4 fogás
Cannon of Cornish lamb with confit shoulder, ratatouille and thyme jus
Hú. A vacsora másik csúcspontja. Cornwalli bárány cannon (nem tudom a húsrész nevét magyarul, de itt el lehet olvasni, miről van szó), konfitált báránylapockával ratatouille-jal és kakukkfüves pecsenyelével. A báránysült állítólag a séf specialitása, ezt el is hiszem. Medium rare-re sütve javasolta, úgy is kértem.. Elképesztő. Fantasztikus zsenge bárányhús, szétolvad a számban, de azért van textúrája, a lapocka - ami bazsalikom ágyon fekszik - pont az ellenkezője Nagyon karakteres íz és széteső állag. A kettő együtt: tökéletes harmónia, melyet a köret a ratatouille-jal töltött apró paprika a sült bébipóré, a ropogós hagymakarikák és a kakukkfüves pecsenyelé csak fokoznak. (A képen nem az én ételem szerepel, hanem barátomé aki mediumra kérte.)
5 fogás
Selection of cheeses from the trolley
Az ötödik fogásnál választani lehetett, hogy pre-dessertet kérünk, vagy válogatunk az étterem “sajt-kocsijáról”. Mi a sajtok mellet döntöttünk. (Miután láttuk a készletet). Rengeteg sajtból választhattunk. Minden típusból egyet, de ha kértünk még kaptunk szó nélkül. Igyekeztünk úgy válogatni, hogy ne legyen kettő ugyanolyan, és így minél többet megkóstolhassunk. A sajthoz 5 féle kekszet, szőlőt, zellert és kenyeret hoztak. Gyakorlatilag olyan mennyiséget melynél kevesebbet eszem egy hétköznapon vacsorára. A sajtok fantasztikusak voltak, bár volt egy két durva ízű amit még egyszer nem választanék. Jól felkészítették ízlelőbimbóinkat a desszertekre.
6. fogás
Mango and passion fruit soup with lychee and coconut
Mangó és maracuja leves licsivel és kókusszal. Ez az egyszerű elnevezés egy “sokkoló” fogást takart. Egy hosszukás pohárban, üvegszívószállal a közepén érkezett a desszert. A pincer azt javasolta, hogy a legaljáról kezdjük el szívni a levest. Az első korty után gyakorlatilag felrobbant a sok íz. A pohár alján ugyanis robbanócukorkát helyeztek el, ami egyből beindult a számban. Nem elég, hogy fantasztikusan finom volt a sok gyümölcs és a pezsgő a fogásban, de ez a plusz más dimenzióba helyezte.
7.fogás
Bitter chocolate and hazelnut cylinder with ginger mousse and blackcurrant granité
A vacsora legszebb, mégis leggyengébb fogása. Küllemre gyakorlatilag egy műalkotás. Egy gyömbér habbal, kávégranitával és csokoládéhabbal töltött keserű csokoládé henger, fekete ribizli öntettel és tejfagylalttal. A tejfagylalt meglepően finom volt, a háromféle töltelék jól kiegészítette egymást. A csokoládé hengerrel csak ügyetlenkedtünk a végén. (Lehetett volna tarte tatint kérni ehelyett a fogás helyett, de annak a mennyisége megrémisztett minket.)
Petit Fours:
Milk Chocolate Truffle “Tree”
Strawberry Ice Cream and White Chocolate Truffles
Rose Water Turkish Delight
Búcsúajándékként kaptunk négyféle bon-bont, amiből három jut csak eszembe. Az első egy ezüst fa volt, melynek “termései” tejcsoki pralinékből álltak. Nagyon finom tömény csoki íz. A második egy szárazjéggel töltött tartályban érkezett. Eperfagylalt fehércsokoládéval bevonva. Hmmmmm. A harmadik, amire emlékszem Turkish delight volt, amiből nem ettem. Nem is értem, hogy lehet megenni.
Mindenképpen kell az étteremről és a szervizről is írnom. Az étterem egy teljesen visszafogott portál mögött húzódik meg. Egészen kicsi kb. 11 asztal van, 44 vendéget tudnak egyszerre leültetni. Gyakorlatilag egy 50 négyzetméteres helyiség. Semmi csicsa. Visszafogott ízléses dekor, teríték. Só, bors nincs az asztalon, de nincs is szükség rá. Pincérből legalább 20 van. Tökéletes harmóniában dolgoznak. Nincs az asztaloknak saját pincére. Folyamatos mozgásban vannak, mindenki azzal az asztallal foglalkozik, ahol éppen van. Érthetetlen, hogy nem ütköznek össze. Elképesztően profik. Minden fogás után letisztítják az asztalt egy speciális eszközzel. Semmit nem visznek el az asztalról tálca nélkül. Egy darab üres poharat sem. Ha nincs náluk tálca, félrehúzzák az asztal szélére, elmennek a tálcáért és viszik. Semmit nem felejtenek el. Mindent észrevesznek, mégsem tolakodóak. ha elfogy a vaj, pótolják, ha elfogy a kenyér pótolják, leiszom a vízből utántöltik, az asztalra teszem a szalvétát újrahatják.
A rendelést mindenkitől a – még a megdöbbentően kedves pincéreknél is kedvesebb – maitre’d veszi fel. Mestere a szakmájának. Azonnal olyan érzésem van, hogy évek óta barátok vagyunk. Francia akcentussal beszél tökéletesen angolul. Humorizál, dicséri a kiejtésünket. Ételeket ajánl, változtatásokat javasol a menüben. Azt mondja, hogy bármit kérhetünk, megoldják. Miután megtudja, hogy magyarok vagyunk, odahívja az egyik pincért, aki szintén magyar. A pincér srác ekkor még kedvesebb lesz (nem úgy, mint annak idején a Plachutta magyar pincére…) Elmeséli, hogy került ide és, hogy három hónap alatt comis pincérből teremfőnök lett és mennyire kemény a franciákkal (a pincérek 90 %-a francia). Innentől kezdve minden fogás előtt az “Enjoy your food!” helyett a “Jó étvágyat kívánok!" kifejezést halljuk. Amikor nem tudjuk megenni a petit fours-t, kérés nélkül kapunk egy dobozt, hogy elvihessük. Fizetés után szinte kérés nélkül taxit hívnak nekünk.
A vacsoránk közel három órán át tartott, de egyáltalán nem tűnt hosszúnak. Búcsúzáskor a pincérek kézfogással köszönnek, a sálamat a maitre’d köti meg. Legszívesebben megölelném.
A taxiban a hotel felé azt mondom Lacinak, hogy szerintem innen nincs tovább. Elértünk a csúcsra. Most már meghalhatunk.
És az a durva, hogy - egy vacsora után - tényleg így gondolom.
Az utolsó 100 komment: