Nagyon sokat vártam ettől a vacsorától. Egyrészt az étterem híre, másrészt az új séf személye miatt. Minden képzeletemet felülmúlta az élmény, egyelőre nem találom a megfelelő jelzőt ami leírhatná az élményt.

Négyen mentünk az Enoteca Corsoba (ex Susogóba). Hárman közülünk a degusztációs menüt választottuk a hozzá illő borokkal, illetve a társaság negyedik tagja az á la carte étlapról rendelt egy főételt és desszertet (más kérdés, hogy nem csak ennyit evett). 

Welcome drinknek Andreas Ebner Borzongását kaptuk. Könnyű gyöngyözőbor, ami tökéletesen megalapozta a vacsora hangulatát.

Helyi sütésű kenyeret és fagyos sózott francia vajat kaptunk elsőként. Hibátlan volt. Itt mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy ez volt az első étterem, ahol egyáltalán nem spóroltak a kenyérrel. Folyamatosan 2 szelet volt mindannyiunk előtt, ha valaki esetleg megevett egyet azonnal pótolták.

Amuse bouche-nak Libamáj-terrinet kaptunk zöldborsó habbal töltött tökkel és balzsamecet redukcióval. A zöldborsóhab könnyű és légies volt mégis olyan intenzív ízzel rendelkezett, hogy a libamáj gyakorlatilag eltörpült mellette. A balzsamecet redukció 3 apró pöttyként jelent meg a tányéron és tűnt el villámgyorsan.

Számomra az előétel volt a menü legmerészebb fogása. Szarvas carpaccio és borjúmirigy ananász befőttel és ropogóssal. Soha nem ettem még borjúbrízt és nem is terveztem egy darabig. Az a fajta étel amire - véleményem szerint - fel kell készülni. Nos, ha így van elkészítve akkor nem kell. A nyers szarvas és a vajpuhára főzött borjúbríz pont egyszerre olvad szét a szájban, az ananászbefőtt és a ropogós még jobban kiemeli ezt a puhaságot. A szarvason egyáltalán nem érezni a nyersességet, tényleg annyira puha, hogy szétfoszlik, ha hozzáérek az evőseszközzel. A fogáshoz Andreas Ebner Pinot Noirját kapjuk, elképesztően gyümölcsös már-már könnyű bor, tökéletesen passzol a fogáshoz. A társaság negyedik tagja nem rendelt ugyan előételt, de a séf küldött neki meglepetésből. Lazactatárra emlékszem a tányérról.

Mi jöhet ezután? A leves. Mégpedig fácán erőleves kacsazúzával. Egy forró tökéletes átlátszó erőleves benne egy omlósra főzött zúzával. Nem gondoltam volna, hogy valaha fogok ilyen puha zúzát enni. Sajnos nem mondták el, hogy milyen eljárással készült a zúza, pedig nagyon érdekelne. Nem emlékszem a bor pontos nevére amit ehhez a fogáshoz kaptunk. Egy fűszeres már-már félédes fehérbor volt, tökéletes társ a zuzához.

Pihentetőfogásként grapefruit sorbetet kaptunk, nyakonöntve a már ismert Borzongással (kell vennem egy-két üveggel). Izlelőbimbóinkat tökéletesen felkészítette a főfogásra, de milyen főfogásra!

Rombuszhal és libamáj kapros cukkini főzelékkel, párolt zöldségekkel. Picit féltem ettől a fogástól, hogy a libamáj, hogy fog együttműködni a hallal, de félelmem alaptalan volt. Miután foie gras junkie vagyok teljesen elvarázsolt ez a fogás. Ezt  könnyű halat és a tökéletesre sütött hízott libamájat egyhamar nem fogom elfelejteni. Ahogy a köretnek adott egészen friss és ropogós zöldségeket (2 percet töltöttek csak a forró vízben és utána átforgatták vajban) sem. A kapros cukkíni főzelék és a fogást beborító hab is fontos része volt a fogásnak. A hozzáadott Monarchia Chardonnay Battonage csak emelte a fogás fényét. Az asztalra érkezett másik fogás egy sült kacsamell volt, gesztenyével és puliszkával. A kacsamell nagyon jólnézett ki Hold-O-Mat-ban sütötték 50 fokon, majd kérget sütöttek rá. Már picit megbántam, hogy nem kóstoltam meg, de nem akartam megkavarni a menüm harmóniáját.

A menüt egy fehércsokoládé hab zárta le kiwivel és házi ostyával, mellette egy kis vanilliaöntettel. Elöször azt hittem, hogy fagylaltot kapunk ezért nagyon meglepő volt az első falat. Tömény csokoládé íz és olvadós puhaság. Mellette a ropogós kiwi és az ostya kiválóan ellensúlyozta a hab puhaságát. A fogás mellé kapott bor volt számomra a menü legfinomabb bora. Egy Ebner féle Cirfandlit kaptunk, ami miután egy picit kiengedett a pohárban olyan elképesztő illatok és ízek szabadultak fel a pohárból, hogy talán egy kicsit a desszert ízet is elnyomták. A másik desszert ami érkezett egy kéksajt felfújt volt szilva fagylalttal. Nagyon izgalmasan hangzik és úgy is nézett ki. Kár, hogy nem ez a desszert tartozott a menühöz, na de nem akarok telhetetlen lenni...

Mindenképpen meg kell említeni a tökéletes szervízt is. Egyáltalán nem feszélyező, mégis figyelmes. Az asztalokon sóörlők álltak, melyekben Maldoni-só ( vagy talán Fleur de Sel) volt, ami azért jelez egy színvonalat.

Felülmúlhatatlanul harmónikus estét töltöttünk el az Enoteca Corsoban. Egy tökéletes menüt ehettünk (tökéletes borokkal), melyet egy lángelme - Molnár Gábor - állított össze, aki előtt hatalmas sikerek állnak még.

Boldogok lehetnek a pécsiek, hogy ilyen étterem van a városukban.